Idén is elindul a „Nyári diákmunka 2019” elnevezésű országos munkaerőpiaci program. A program diákkorban elő kívánja segíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat-szerzés mellett jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja.

A központi program keretében Vácduka Község Önkormányzata lehetőséget nyújt 2019. július 1. és 2019. augusztus 31. közötti időszakban 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal és vácdukai lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező diákok munkaviszonyban történő foglalkoztatására legfeljebb napi 6 órában fizikai munkakörben.

A programba az a fiatal vonható be, aki foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkezik, valamint rendelkezik a 2018/2019. tanévre (hallgatók esetén II. félévre is) érvényesített diákigazolvánnyal  vagy ennek hiányában iskolalátogatási ill. hallgatói  jogviszony igazolással.

A jelentkezéshez az alábbi két dolgot kell megtenni:

I. A jelentkezést az igazgatas@vacduka.hu e-mail címre kell megküldeni 2019. május 13-ig az alábbi tartalommal:

  • név, születési hely és idő, lakcím, telefonszám
  • mely oktatási intézményben és milyen szakon tanul
  • mely időszakban (július 1-31., vagy augusztus 1-31.) szeretne dolgozni

II. A jelentkezés további feltétele, hogy a diák közvetítést kérőként a lakó-, vagy tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán nyilvántartásba vetesse magát. Ehhez személyes okmányaival (személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya, adóigazolvány) valamint érvényes diákigazolványával, vagy annak az iskolai tanulmányok befejezése miatti visszavonáskor kiadott iskolalátogatási igazolásával a Váci Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán (2600 Vác, Dr. Csányi László körút 45.) meg kell jelenni a programba vonásának előfeltételét jelentő regisztráció érdekében. 16-18 év közötti  diákok esetében a regisztrációhoz törvényes képviselő hozzájárulása is szükséges, ezért ezen korcsoport valamelyik szülővel együtt jelenjen meg.

A jelentkezések elbírálásáról a diákok e-mailben értesítést kapnak, amelyben a további teendőikről is tájékoztatjuk őket.