Tisztelt Vácdukaiak!

Bő két hónappal ezelőtt elindult a „Vácduka Régi Képeken”  Facebook-oldal, amely településünkről régi fotókat, írásokat, történeti dokumentumokat tett és tesz közzé. Hatalmas gyűjtőmunkába kezdtünk a régebben itt élő lakosok bevonásával és kedves segítségükkel. 

Nagyon sok, most már kuriózumnak tekinthető kordokumentum került elő, melyek kiegészítik a Vácdukáról készített első nagy monográfiai művet, Táborosi Sándor „800 éves Vácduka” című összeállítását. Én személy szerint nagyon örültem, amikor a szerzőpáros Csepregi Csaba és Laczkóné Tóth Ágnes megkeresett a gyűjtés elindításával, illetve a név engedélyeztetésével kapcsolatban. Természetesen igent mondtam és felajánlottam azt az anyagot, amely az önkormányzat birtokában van, s melyet kisebb-nagyobb intenzitással 2015 óta összegyűjtöttem.

Csaba és Ági kiváló munkát végeznek és példaértékű az a nagyfokú lelkesedés, amellyel belevetették magukat Vácduka történelmébe.

Céljuk és alapvető küldetésük a következő:

„Fő célkitűzésünk továbbra is: a lehető legtöbb fénykép összegyűjtése Vácdukáról. Alapvető szabályként, az alábbi követelményeket állítottuk fel magunkkal szemben:

  • csak olyan történelmi eseményt kutatunk és teszünk közzé, amelyeknek nincs aktuálpolitikai vetülete.
  • csak olyan történelmi eseményt kutatunk és teszünk közzé, amelyek nem tüntetnek fel negatívan ma élő vácdukai lakosokat.
  • csak olyan történelmi eseményt kutatunk és teszünk közzé, amelyek nem sértenek meg senkit vallási, kisebbségi hovatartozásában.
  • minden általunk idézett történelmi forrást jelölünk és változatlan formában tesszük közzé.”

Kérem, hogy segítsék, támogassák munkájukat, mely által jobban megismerhetik településünket azok is, akik a fényképek, dokumentumok keletkezése utáni években költöztek településünkre.

Kérem fogadják szeretettel a ”Vácduka Régi Képeken” csapatának képes videó-összeállítását a régi Vácdukáról: htps://www.youtube.com/watch?v=6rWmQyGis20&t=60s

Mindenkinek kellemes szórakozást kívánok ehhez az időutazáshoz!

A Képviselőtestület nevében: Makkos László polgármester