Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Váci Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán 2015. június 18-án (csütörtökön, a szokott 8-12 óra közötti időszakban) a személyes ügyfélfogadás – felújítási és szerelési munkák miatt – szünetel.
Önkormányzati támogatásból valósult meg – több év kihagyása után – 2015. május 20-án 114 iskolás és 26 nagycsoportos óvodás gyermek ortopédiai szűrővizsgálata.
A szűrést dr. Lepp G. József ortopéd és sebész szakorvos végezte.
Számos rendellenesség került kiszűrésre: pl. lúdtalp, hanyagtartás, gerincferdülés, mellkasi elváltozás stb. Sok esetben egy tanulónál egyszerre több probléma is fennáll. A 140 gyermekből 99 esetében került sor a szülők értesítésére. Ezek az adatok és az orvosi vélemény azt támassza alá, hogy nagy szükség lenne a gyógytestnevelés újraindítására, a mindennapos testmozgásra valamint, hogy a gyermek kevesebb időt töltsön a televízió és számítógép előtt.
2008-ban a gyermekek 50 %-ánál, a mostani szűrés alkalmával már a gyermekek 70 %-ánál találtak valamilyen elváltozást. A számok megdöbbentően magasak, de talán még időben kaphattak tájékoztatást a szülők gyermekeik állapotáról.
Figyeljünk közösen gyermekeink egészségére!
A helyi rendeletek előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 9/2012. (X. 08.) számú önkormányzati rendelet alapján az önkormányzati rendeletet-tervezetet társadalmi egyeztetésre kell bocsátani, melynek keretében az állampolgárok, a nem állami és nem önkormányzati szervek, szervezetek a rendelet-tervezettel kapcsolatosan véleményt nyilváníthatnak.
2012 óta törvényi kötelezettség, hogy a közösséget érintő szabályozásról az önkormányzat kikérje a lakosság véleményét. A korábbi évekkel ellentétben idén immár második alkalommal hoz az önkormányzat olyan rendeletet, amely a település lakosságát közvetlenül érinti.
Fontosnak tartjuk, hogy sok véleményt kapjunk, és ezáltal megismerjük a Vácdukán élők álláspontját, jelen esetben az állattartással kapcsolatos szabályokról. Minél több információt osztanak meg velünk az emberek, annál jobb rendelet tudunk elfogadni. Ehhez kérjük a segítségüket.
A rendelet-tervezet véleményezése 15 napig az alábbi elektronikus levélcímen lehetséges.
E-mail cím: polgarmester@vacduka.hu
Idén először csatlakozott kis településünk a Kihívás Napja országos rendezvénysorozathoz. Reggel fél héttől este fél nyolcig tartó programokon vett részt a falu apraja nagyja, a legalább 15 perces aktív testmozgásban. Az aznapi eseményekről a facebook segítségével még azok is tájékozódhattak, akik dolgoztak vagy egyéb okok miatt nem tudtak eljönni a helyszínekre. Számításaink szerint kb. 300 vácdukai teljesítette a Kihívás Napját. Többen még csak nézelődtek, de remélhetőleg jövőre már ők is beállnak a pulzusnövelő gyakorlatokba. Az ESTV beszámolót készített, amelyet a május 22-i híradóban lehetett megnézni.
Online módon az alábbi linken látható: https://estv.hu/download.php?view.1481 . Vácdukáról szóló riport 3:05 percnél kezdődik.
Köszönet minden résztvevőnek, kísérőnek, szervezőnek, lebonyolítónak és nem utolsó sorban Kiss Tibornak, aki a Szentkirályi ásványvíz biztosításával gondoskodott az egészséges frissítőről. Köszönet az óvoda és iskola pedagógusainak, akik aktív szerepet játszottak a gyerekek testmozgásainak koordinálásában.
Képek a Kihívás Napjáról
Bővebb információ és eredmények a https://www.kihivasnapja.hu/ honlapon tekintehető meg.