Augusztus 20-án kis falunkban a korábbi évek szokásai szerint nemcsak Szent István napját, az államalapítást ünnepeltük, hanem megrendezésre került a falunapunk is.

Délután kettőkor hivatalos résszel kezdődtek az események. A köszöntő után Vácdukáért Címet adományoztunk két személynek: Rajkiné Gyetvai Irénnek, aki a védőnői tevékenységén túl áldozatos munkával foglalkozik a kisgyerekekkel azok családjaival már sok éve, és Vágó Sándornak, aki 12 évig volt a település polgármestere, vigyázta, terelgette a falut ezen időszak alatt. A kenyérszentelést Szabó Mihály káplánnak köszönhetjük. Az Örök Ifjak Nyugdíjas Klub és a Jézus Szíve Kórus egy színvonalas, szórakoztató műsorral lepte meg a közönséget.

Mindezek után a Művelődési Ház falait elhagyva, a focipályán folytatódtak a programok.

Kozák József duda produkciója következett, majd néhány iskolás is bemutathatta előadását. A Váczi Néptáncegyüttes különlegessége az volt, hogy Kozák József duda kísérete mellet adták elő táncaikat. A népi, hagyományos program blokk után jött a Répa Retek Mogyoró társulat gyerekműsora, a Duna Gyöngye Mazsorett csoport előadása, a 3-1-2 Meridián torna bemutatója, a Nagyon Ütősök produkciója és a végén láthattunk igazi Gladiátor harcot is.

Párhuzamosan a gyerekek a Rodeó Bikán, a mászófalon próbálhatták ki ügyességüket illetve kézműveskedhettek, valamint az ugrálóvárban, trambulinon erősíthették lábaikat. Az út mellett felálló vásárosok az egész délután alatt kínálták portékáikat.

A gladiátor bemutató után a délután folyamán egyre nagyobb számban érkező nézők vacsorában részesültek.

Az étkezés alatt kihirdettük a Pogácsasütő verseny és a Vácduka totó helyezéseit is. A Pogácsasütő verseny eredménye:

  1. helyezett: Motonok Marianna
  2. helyezett: Papp Istvánné
  3. helyezett: Kollár Istvánné

Közönségdíjas: Papp Istvánné pogácsája lett.

Mikor mindenki jó érezte magát a programok, a vacsora, a büfé, a zene és Deejay Sabby valamint a társaság miatt, elkezdődött a Tűzijáték, az est befejező programjaként.

Köszönjük minden résztvevőnek, fellépőnek, hogy eljöttek és velünk együtt ünnepelték augusztus 20-át és részt vettek a programokon.

Egy kis fényképválogatás segít felidézni a legjobb pillanatokat. Köszönjük a Session Photo közreműködését.

Galéria

Összes kép megtekinthető a sessionphoto.hu oldalon.