FIGYELEM – ÚTZÁR a Bacsahegyi utcában!

A Bacsahegyi utcában lévő áteresz teljeskörű kicserélése az időjárástól függően 2023. december 4-én reggel kezdődik.
A munkálatok során forgalomkorlátozásokra kell számítani, amely teljes útlezárást is fog jelenteni. Ezért érdemes kerülő utakat választani, például a Kővágó utca felé.
A kivitelező mindent meg fog tenni, hogy lehetőleg minél rövidebb idő alatt végezzenek az áteresz kicserélésével.

(tovább…)

Főépítészi fogadóóra

Vácduka község megbízott főépítésze, Stircz György 2023. december 4-én, hétfőn 9.00-10.00 óra között és 2024. január 8-án, hétfőn 9.00-10.00 óra között FOGADÓÓRÁT tart a Vácdukai Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében (Vácduka, Béke tér 1.) Előzetes bejelentkezés szükséges a foepitesz@vacduka.hu címen, vagy a 70/290 90 18-as telefonszámon.

Kerti munkálatok során keletkező gallyak és ágak leadása

Vácduka közigazgatási területén a belterületi, valamint a külterületen lévő zártkerti ingatlanok használata során keletkezett ZÖLDHULLADÉK SZABADTÉRI ÉGETÉSE TILOS! Ezért Vácduka Község Önkormányzata a kerti munkálatok során keletkező ágak, gallyak hasznosítását kívánja elősegíteni azzal, hogy a vácdukai lakosok számára lehetőséget biztosít az ágak, gallyak lerakására november 13-16. között a következő feltételekkel. (tovább…)