Tisztelt Ebtartók!

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B. §-a alapján, a tartás helye szerint illetékes települési önkormányzat három évente legalább egy alkalommal eb-összeírást végez.

Vácdukán 2014. évben került sor az ebek összeírására.

Felhívom az ebtulajdonosok figyelmét annak érdekében, hogy a nyilvántartás aktuális információkat tartalmazzon, az eb-összeírást követően is kötelesek az adatokban bekövetkező változásokat (az eb elveszett, elhullott, más ebtartóhoz került, új eb tartása stb..) a változás bekövetkezésétől számított 15 napon belül írásban bejelenteni. Az eb tartásának bejelentésére szolgáló adatlap folyamatosan beszerezhető az Önkormányzati Hivatalban, illetve letölthető a község honlapjáról.

Tájékoztatom a Tisztelt Ebtartókat, hogy mind az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését, mind az ebek chippel történt ellátását 2015 márciusától a jegyző szúrópróbaszerűen ellenőrizheti.

Együttműködését és adatszolgáltatását köszönöm!

Dr. Erős Emese

aljegyző

Képes beszámoló az iskolások farsangjáról

Nagyon jó hangulatban telt február 13-án, pénteken a Benedek Elek Tagiskolások farsangi bálja. Volt jelmezbemutató, zene, tánc, büfé és tombola. Sok tanuló ötletesnél ötletesebb, házi készítésű jelmezben méretette meg magát, valamint az előző évekhez hasonlóan színvonalas előadásokat láthatunk osztályoktól és a tánccsoporttól.

Köszönjük a pedagógusoknak a gyerekek felkészítését, a szülőknek az ötletes jelmezeket és a Szülői Munkaközösség munkáját. Külön köszönet a Vácdukai Üdülő- és Rendezvényközpont üzemeltetőinek hogy ismét helyet adtak ennek a jó hangulatú rendezvénynek.

Gratulálunk minden nyertesnek és minden résztvevőnek!

 Képes beszámoló

Tájékoztató a segélyezési rendszer változásairól

A segélyezési rendszer 2015. március 1-jei átalakításával összefüggésben az állam és az önkormányzatok közötti feladat-megosztás a szociális ellátások biztosítása területén átalakul:

A jelenleg jegyzői hatáskörben lévő aktív korúak ellátásának megállapítása a járási hivatal hatáskörébe kerül. Az aktív korúak ellátása keretében kétféle ellátástípus állapítható meg:

  • a foglalkoztatást helyettesítő támogatás
  • az egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás (új ellátás, a korábban rendszeres szociális segélyre jogosultak egy része erre válik jogosulttá).

Ezen túl továbbra is a járási hivatalok hatáskörébe tartoznak az alábbi ügykörök:

  • alanyi ápolási díj (az alapösszegű, a fokozott ápolási szükségletre tekintettel megállapított emelt összegű, valamint a kiemelt ápolási díj),
  • időskorúak járadéka,
  • alanyi és normatív jogcímen megállapított közgyógyellátás,
  • egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság.

A módosítás alapján 2015. március 1-jétől nem állapítható meg lakásfenntartási támogatás és méltányossági közgyógyellátás.

A fentieken túl az önkormányzati segély is átalakul. Az önkormányzatok által biztosított ellátás neve 2015. március 1-jétől egységesen települési támogatás lesz. E támogatás keretében az önkormányzatok az általuk támogatandónak ítélt, rendeletükben szabályozott élethelyzetekre nyújthatnak támogatást.

Az önkormányzat kötelezettsége abban áll, hogy a települési támogatásról rendeletet alkosson. Annak eldöntése, hogy e támogatás keretében milyen célokra, mely feltételek teljesülése esetén, milyen összegű támogatást nyújt, teljes mértékben az önkormányzat mérlegelési jogkörébe tartozik. Az Szt. által szabott egyetlen kötelezettség az, hogy a képviselő-testület a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére rendkívüli települési támogatást köteles nyújtani. A létfenntartást veszélyeztető élethelyzet, a létfenntartási gond meghatározása az önkormányzat jogosultsága, hasonlóan az ilyen helyzetekben nyújtandó támogatás összegének meghatározásához.

 A Képviselő-testület rendeletét legkésőbb 2015. február 28-ig kell megalkossa.

 

Pedagógiai asszisztens pályázati kiírás

Vácdukai Benedek Elek Óvoda                   

a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet

Vácdukai Benedek Elek Óvoda

Pedagógiai asszisztens munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozott idejű 2016.08. 31. –ig tartó közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Pest megye, 2167 Vácduka, Kossuth Lajos út 1.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Munkaköri leírás alapján segíti az óvónők szakmai és technikai munkáját, gondozási feladatokat végez, részt vesz az általános jellegű közvetlen pedagógiai munkában, szabadidős tevékenységet végez.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

                       

Pályázati feltételek:

  •         Középfokú képesítés,
  • Magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet, foglalkozás egészségügyi alkalmasság

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  •         Fényképes szakmai önéletrajz,végzettséget tanúsító okiratok másolata, 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, foglalkozásegészségügyi kiskönyv

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. február 13.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Eszenyi-Szabó Marianna nyújt, a

06 27 367-575 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  •         Elektronikus úton Eszenyi-Szabó Marianna részére a vacdukaovi@citromail.hu E-mail címen keresztül

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A beérkezett pályázatok folyamatos értékelése, és elemzése után, interjú az érintett pályázókkal. Az interjún részt vett pályázók tájékoztatása a megadott elérhetőségen.

A pályázat elbírálásának határideje: 2015. február 13.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

 

  •         Vácduka község honlapja – 2015. január 29.
  •         Vácduka község hirdetőtáblája – 2015. január 29.